Copyright 2017 - Custom text here

DUÁLIS ÉPÍTŐMÉRNÖKI KÉPZÉS
Gyakorlat, pénzügyi önállóság, karrierlehetőség, ezt jelenti a duális képzés.
 
A duális képzés Európa-szerte, így hazánkban is egyre népszerűbb képzési forma. A korszerű duális mérnökképzés során a hallgatók a tanév szemeszteri során elméleti tudást szereznek, együtt tanulnak a nem duális képzésben részt vevő hallgatókkal, a félév oktatási időszakán kívül a Karral együttműködési megállapodást kötött cégeknél dolgoznak egy szakmai mentor irányítása alatt. A cég (partnerszervezet) a Karral kötött megállapodásban rögzített tananyagnak megfelelő ütemezésben ellátja a hallgatót olyan szakmai feladatokkal, amelyek a megszerzett elméleti tudás gyakorlatba átültetését segíti elő.
 
A hallgatók a cég által kijelölt gyakorlati képzőhelyen dolgoznak, ahol állást, fizetést és szaktudást kapnak. A hallgató négy éven át a vállalattól jövedelmet kap, sőt ösztöndíjban is részesülhet, ezzel pénzügyileg önállóvá válik.
 
A duális diplomával rendelkező munkavállalók keresettebbek, ugyanakkor a tanulmányok során olyan vállalati és ágazati kapcsolati tőke építhető, mely alapja lehet egy sikeres karriernek. A negyedik év végére a friss diplomás hallgató számottevő munkahelyi tapasztalatra is szert tesz, ami az elhelyezkedését nagyban megkönnyíti.
 
A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán folyó építőmérnök képzésbe jelenleg szerződött partnerként a Grabarics Építőipari Kft. kapcsolódott be.
 
A Kar újabb együttműködési megállapodások révén bővíteni kívánja a partnerszervezetek számát, hogy a 2017 szeptemberétől induló félévben több duális képzési partnernél kezdhessék meg a tanulmányikat a hallgatók. Erről a kari honlapon folyamatosan tájékoztatjuk az érdeklődőket.
 
A Duális képzésbe jelentkezők felvételi folyamata:
1. lépés:
Először a kiválasztott cégnél kell jelentkezni, ahol a cégről és felvételi elvárásokról lehet tájékozódni. Ha a cég számára is megfelel a jelentkező, akkor erről még a központi felvételi eljárás jelentkezési határideje előtt értesítést küld a felvételizőnek.
2. lépés:
A központi felvételi eljárásban kell jelentkezni a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar Építőmérnök képzésére.
 
A felvételizőknek mindkét felvételi eljárásban meg kell felelniük, csak akkor kezdhetik meg a tanulmányaikat a duális képzésben.